"A Nap írója" - Beszélgetés A trópusok ajándékairól

December 17, 2017

A Könyvmarketing közösség „Nap írója” rovatában A trópusok ajándékai c. könyvemről és bolíviai kalandjaimról kérdezgetett Nádasi Krisz, író, író-mentor, a közösség alapítója; Jenei András, „vak-merő író”, egykori mentős, ám 12 éve vak író, aki ontja magából a csodás regényeket; Velencei Rita, romantikus női regények szerzője; és Lezó Nóra, balett szakkönyv kiadó.

 

Íme az interjú:

 

Hogyhogy ezt a területet választottad?

 

Gyermekkori álmom volt eljutni a dzsungelbe és ott valahol a levelek között, a kis kerek nagyítómmal betegségek, leginkább a rák ellenszerét megtalálni. Szegedi biológus hallgatóként beletanultam a kutatómunka alapjaiba, vakmerő természetszeretőként pedig már tizenévesen sziklát másztam, barlangásztam, vadvízi eveztem, ejtőernyőztem, az esőerdő már csak egy lépés volt innen. És hogy miért épp Bolívia? 21 évesen, szülők által szponzorált egyetemistaként olyan országot kerestünk, ahol nagyon olcsó minden. Így választottuk ki Bolíviát, ahol az Andok csúcsai között és Amazónia esőerdeiben 46 indián törzs él ma is.

 

Egyedül utaztál vagy társakkal?

 

Két társsal. Zalai Botonddal, az akkori párommal, és Lassú Istvánnal, az ő legjobb barátjával. Mindkét fiú kulturális antropológiát tanult a Miskolci Egyetemen, és akárcsak én, ők is szerettek volna egy egzotikus kutatómunkában részt venni.

Hogyan sikerült megszervezned az ott-tartózkodásodat?

Botond – aki akkor még hármunk közül egyedül beszélt spanyolul -, felvette a kapcsolatot az összes kinti egyetemmel, a biológia és kulturális antropológia tanszékekkel. Felajánlottuk operatőri (Isu), fotós (Botond) tudásunkat és minden igyekezetünket, hogy cserében hadd vehessünk részt helyi kutatásokban. Egy La Paz-i kultúrantropológus, Manuel Rojas Boyan felajánlotta, hogy ha segítünk egy általa szervezendő nagy szabású uru indián találkozó technikai lebonyolításában (fotózás, filmezés, hangfelvétel készítés), cserében lakhatunk a lakásában, és bevezet bennünket az andoki indiánok világába. Ezzel gyakorlatilag az első félév, sőt egy év lakhatási kérdése megoldódott számunkra. Egy másik válaszlevelet kaptunk Luzmila Arroyo, Santa Cruz-i biológustól, hogy amint az őserdei területek felé vesszük az irányt, segít abban, hogy a tradicionális orvoslással kapcsolatos kutatómunkát végezhessek. Később nála laktam hónapokig, és valóban beváltotta az ígéretét, általa jutottam el a Bajo Paraguá Indián Területre, ahol azt a kutatómunkát elvégezhettem, ami máig hatással van az életemre.

 

Ki finanszírozta mindezt?

 

Szponzorokat kerestünk az expedíció költségeihez. Összeraktunk egy tartalmas kutatási és útitervet, azt elküldtük az országban minden gazdag embernek, nagy cégeknek, túraboltoknak, biztosítóknak, és persze a saját egyetemünk szervezeteihez. Minden szálat megmozgattunk, és a nagy számok törvénye működött. Tíz levélből 2-3-ra pozitív választ kaptunk. A szüleim is mellettem álltak és beszálltak a költségekbe. Persze ez nem volt elég két évre. Később fotókkal tarkított cikkeket írtunk hazai lapokba (pl. Élet és tudomány; Informatikai Magazin ), amelyek újabb hónapok megélhetését garantálták. Illetve volt, hogy öt hónapig éltem az őserdőben úgy, hogy ez alatt az idő alatt egyáltalán nem költöttem pénzt.

 

Hogyan fogadtak a helyiek?

 

A Latin-Amerika-iakról általánosságban elmondható, hogy nagyon kedvesek, barátságosak, melegszívűek. Úgy éreztem a két év alatt, hogy tenyerükön hordoznak az angyalok, mindig minden jól alakult – még a nehézségek mellett is –, és mindenhol szerettek. Azóta többször is jártam a kontinensen és mindig ez volt a tapasztalatom. Csak egy araona indián faluban voltak meredek tapasztalataim. Ők háromnapi hajóútra laknak a legközelebbi várostól, tehát viszonylag kevés a kapcsolatuk a külvilággal, és annyira még nem járja át a kultúrájukat az úgynevezett „nyugati civilizáltság”. Sokszor elég nyersen fejezték ki a nemtetszésüket, időnként féltem tőlük, és egy-egy pillanatra megéreztem, hogy Amazónia közepén bizony bármi történhetne velem, sosem találnának meg.

 

               Urukkal egy csónakban a Titicaca-tavon:

 

Mennyire tudtál bő jegyzeteket készíteni a kutatás alatt, illetve amikor csak maga az utazás zajlott és éppen nem gyógynövényeket, más eszközöket, embereket vizsgáltál?

 

A mindennapokban általában naplót vezettem. Eleinte rendszeresen feltöltöttük őket a hazaiak számára, később főleg azokról az eseményekről írtam magamnak, amelyek mélyebben érintettek. A kutatómunka során mindent lejegyeztem részletesen. Diktafont nem használtam a gyógynövényekről szóló interjúkhoz, úgy éreztem, így közvetlenebb a kapcsolat az indiánokkal.

 

Volt hang, kép és írás is?

 

Igen. Isu rendszeresen filmezett, Botond fotózott, és jómagam is megtanultam fotózni, hogy később itthon mindent átadhassak, illetve illusztrálni tudjam a cikkeimet. Hangfelvételeket főleg az uru indián találkozó alatt készítettünk. Ha a kérdésed az elejétől végéig igaz történeteimből szőtt könyv apró részleteire vonatkozik, akkor abban még a haza írt személyes levelek áttekintése segített, illetve az írásmód, amit választottam. Nyaranta az egyetemi leállások két teljes hetét, vagy télen a karácsonyi leállások idejét használtam ki. Egy vagy két hetet töltöttem a múltba merülve és felelevenítve a tíz évvel korábbi eseményeket. És akkor írtam, amikor már úgy éreztem, mintha újra ott lennék. Elképesztő részletek kerültek elő így a memóriámból.

 

Itthon mekkora érdeklődés van a könyvre?

 

Éppen egy éve jelent meg és én örömmel tekintek vissza erre az egy évre. Bár a könyvesboltokból és a honlapomon keresztül is fogy, legtöbbet azokon a tudományos-ismeretterjesztő előadásokon vásárolnak, amelyeket országszerte tartok iskolákban, egyetemeken, klubokban, különböző gyógynövényes témákban vagy a Dél-Amerika-i utamról. Úgy tűnik, hogy számít a hiteles jelenlét.

Sok ismerőstől és ismeretlenektől kapok visszajelzéseket, amelyekben közös, hogy a könyvet nagyon inspirálónak találták és letehetetlennek nyilvánították. Többen írták, hogy jó biztatás volt számukra, hogy merjenek tenni a saját álmaikért. Egy kritika ért: sok olvasó fájlalja, hogy nincsenek képek a könyvben. A könyv egyes fejezeteihez kapcsolódó fotókat a könyv weboldalára töltöttem fel, de az ehhez kapcsolódó link csak a könyv legvégén található, és ráadásul még nem került fel minden fotó a helyére. Szerettem volna teljesen az olvasók fantáziájára bízni az olvasottakat, de a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy ezen változtatnom kell.

 

Könnyű a gyógynövényekkel megfogni az embereket ebben az elkényelmesedett és tablettás világban?

 

Manapság rengetegen ki vannak ábrándulva a szintetikus gyógyszerekből és a herbáriákban vagy akár a patikákban könnyen hozzáférhető gyógynövényes termékek újra fénykorukat élik. Így egyre nagyobb az igény akár a gyógynövényes tanfolyamokra, akár a távoli tájak gyógynövényeiről szóló hiteles bemutatókra, vagy a teljesen praktikus, a hazai gyógynövényes étrend-kiegészítők közti eligazodást segítő előadásaimra.

 

Nem állítanak be kuruzslónak még úgy is, hogy a téma doktora vagy?

 

Talán pont emiatt nem. :) Amellett, hogy elmélyültem a gyógynövények tradicionális alkalmazásaiban, a doktori képzésem során sokat foglalkoztam ezek lehetséges tudományos hátterével a szegedi Gyógyszerészkaron, valamint növényi hatóanyagokat kutattam, illetve étrend-kiegészítők minőségét vizsgáltam. Ezek mellett persze az is mélyen érdekel, hogy a biológiai hatásokon túl mi az, ami még segít, hogy meggyógyulhassunk.

 

Köszönöm szépen a kérdéseiteket! Ha valakit a bolíviai kutatásom mélyebben érdekel, a honlapomon megtalálható a közérthetően íródott diplomamunkám, ajánlom szeretettel.

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Bejegyzések
Please reload

Kövess facebookon:
  • Facebook Basic Square